Sziasztok! Itt a 4.fejezet, köszönöm a kommenteket és a feliratkozót :) Remélem ez a rész is tetszeni fog, ha igen, pipáljatok, írjatok véleményt és iratkozzatok fel! Nagyon örülök minden visszajelzésnek:)
• ◦ • L O U I S • ◦ •
Miután elbúcsúztam Wendytől, a motelhez mentünk. Két szobát béreltünk, én Zaynnel voltam együtt. Csak ültünk egymással szemben az ágyunkon, némán. Az éjjeliszekrényen álló lámpa kellemes félhomályba vonta a szűk szobát. Minden oldalról kopott, narancssárga falak vettek körül. A sarokban rozoga asztalka állt, felette egy vékony fakeretbe foglalt festmény lógott. Őszi erdőt ábrázolt, a színes lombok egymásba borulva meredeztek a levelekkel borított ösvény fölött. Az ajtó melletti fotel zöld huzatát apró szakadások borították. A résnyire nyílt ablakon beáramló hűvös esti szél meglibbentette az ócska függönyt. Csend volt. Túl nagy csend. Odakintről sem szűrődtek be az éjszaka megszokott hangjai, egyetlen távoli kutyaugatás, vagy egy légy monoton zümmögése sem. Olyan volt ez, mint a vihar előtti csend, amitől az embert kellemetlen, nyomasztó érzés fogja el. Így volt ez most velem is, idegesen pattantam fel az ágyról, becsuktam az ablakot és egy határozott mozdulattal elhúztam a fakó, rózsaszín sötétítő függönyt. Zaynre pillantottam, aki a térdeire támaszkodva ült és közben mélyen a gondolataiba merült. Arca gondterheltnek tűnt, nem volt nehéz kitalálnom, hogy mi jár a fejében. Mind a négyünket megviselte Harry eltűnése, és eddig nem volt egyetlen nyom sem, amin elindulhattunk volna. Abban sem lehettünk biztosak, hogy még életben van, és igyekeztünk figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy ennek igencsak kicsi a valószínűsége. Most viszont feltámadt a remény, hogy megtalálhatjuk. Ezzel a lánnyal sikerülhet. Ez volt az, amit hinni szerettem volna, de minden eshetőségre felkészítettem magam. Odaléptem Zayn mellé.
- Hé, meg fogjuk találni. - mondtam biztatóan és vállon veregettem.
- Tudom. - felelte miközben felnézett rám, majd elmosolyodott.
- Helyes. Megyek és lefürdök. - közöltem, majd egy pizsamának használható ruhával a hónom alatt beléptem a szobához tartozó, szűk fürdőbe. Hosszan elidőztem a rám zúduló, forró vízcseppek alatt, és közben az élet nagy dolgain elmélkedtem. Konkrétan azon, hogy mit hoz majd a jövő. Tele voltam kérdésekkel, Harryvel és a lánnyal kapcsolatban. Leginkább az járt a fejemben, hogy Wendy valóban médium-e. Nem lehet, hogy csak össze-vissza beszélt? Hiszen eléggé meg volt zavarodva, ami nem is csoda, azok után, amiken keresztül ment. De ha valóban így lenne, mégis honnan tudta volna Harry nevét, amit előtte egyikünk sem említett? Tényleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy médium. De ha az is, hogyan lehet kapcsolatban Harryvel, mikor nem is ismeri? És hogyan fogjuk egyáltalán rávenni, hogy velünk jöjjön? Erőszakkal mégsem kényszeríthetjük, magától meg mért kockáztatná az életét valaki miatt, akit még csak nem is ismer? Akárhogy is nézzük, ő csak egy kislány. Nem egy hős alkat, egész este sírt és remegett, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán a hasznunkra lenne-e, ha magunkkal vinnénk. Ezek mind olyan kérdések, amikre legkorábban csak holnap kapok választ, így úgy döntöttem, hogy felesleges ezen tovább agyalnom. Elzártam a csapot és kiléptem a zuhanyzóból. Miután felöltöztem és fogat mostam, bebújtam az ágyamba és csak bámultam a plafont. Odakint eleredt az eső, a vízcseppek hangosan, mégis megnyugtató monotonsággal kopogtak az ablakon. Hallottam, ahogy feltámadt a szél, és a hirtelen felvillanó villámok egy-egy másodpercre még a sötétítő függönyön keresztül is fényárba vonták a szobát. A fürdő felől vízcsobogás hallatszott. Nem vártam meg, míg Zayn végez a zuhanyzással, lekapcsoltam az éjjeli lámpát, a fejemre húztam a takaróm és már aludtam is.
Reggel nyolc körül kelhettem, ami azt jelenti, hogy annyit aludtam, mint máskor egy hét alatt összesen. Szokatlanul kipihenten ébredtem. Nagyot nyújtózva ültem fel az ágyban és oldalra pillantottam. Nem meglepő módon Zayn még az igazak álmát aludta. Bár már hozzászokhatott volna a napi pár óra alváshoz, mindig igazi kihívás kirángatni őt az ágyból. Szerencsére most nem volt igazán semmi dolgunk, ami elég szokatlan érzés volt. Ráérősen húztam fel a farmerem, majd a fürdőszobába mentem és megmostam a fogam. Még arra is volt időm, hogy kicsit rendbe szedjem szanaszét álló hajam. Elégedetten kacsintottam rá a tükörképemre, majd mikor hallottam az ajtó csapódását, visszasétáltam a szobába. Liam a fal mellett állt, Niall pedig épp Zayn ágyára huppant.
- Jó reggelt hercegnőm! - mondta nevetve, mire Zayn csak morgott egyet és a fejére húzta a takarót.
- Elugrom reggeliért. - szólalt meg Liam. Bólintottam, ő pedig kiviharzott az ajtón. Eközben Zayn a takarójáért küzdött, amit Niall elszántan próbált lerángatni róla. Ennek az lett a vége, hogy birkózni kezdtek, amiben ugyan a szőke maradt alul, de elérte célját, mert Zayn végül feladta az alvás folytatására tett kísérleteket és morcosan a fürdőbe vonult. Jót nevettem a megszokottnak számító jeleneten, közben magamhoz vettem a pisztolyom és az ágyamon ülve elkezdtem szétszerelni. Niall átugrott a szobájába a laptopjáért, pár perc múlva pedig már a fotelban ült és gépezett. Hamarosan felbukkant Zayn is a fürdő ajtajában, még mindig kicsit kómásan.
- Valahogy szólnunk kéne Desnek, nem? - kérdezte miközben az ágyára ült.
- Áhh, nem hiszem, hogy sikerülne vele kapcsolatba lépni. Meg kell várnunk, amíg ő keres minket. - válaszolta Niall.
- És egyenlőre még nincs semmi, amit mondhatnánk neki. - tettem hozzá. Közben megjelent Liam a reggelivel.
A délelőtt gyorsan eltelt, nem csináltunk semmi különöset, a motelban maradtunk és beszélgettünk. Vártam, hogy Wendy hívjon, dél körül meg is szólalt a telefonom. Miközben ledarálta a mondanivalóját, olyan hangja volt, mint aki nagyon zavarban van valami miatt, amit kicsit furcsálltam is. Megkértem Liamet, hogy vigyen el, és az ígért tíz perc múlva már a lakásuk ajtajában álltam. Egy kedves mosolyú nő nyitott ajtót, aki valamiért ismerősnek tűnt, de nem tudtam volna megmondani, hogy hol láttam. Wendy említette, hogy az anyja is be van avatva, ami annyira nem meglepő, hiszen ha valaki médium, az általában öröklődik, így nem csoda, ha a felmenői közt is vannak esetleg vadászok.
- Jó napot! Louis Tomlinson vagyok. - mutatkoztam be mosolyogva, és kezet nyújtottam.
- Anne Nightingale, Wendy anyja. - mondta és miután viszonozta a kézfogást a nappaliba tessékelt. Leültem a kanapéra, ő pedig vízzel kínált, esélyt sem adva a tiltakozásra a kezembe nyomta a poharat. Sejtettem, hogy szentelt víz van benne és csak azt akarja ellenőrizni, hogy nem szálltak meg. Belekortyoltam, és valami hirtelen ötlettől vezérelve eljátszottam, hogy a víz marja a torkomat, mintha csak démon lennék. Rövid köhögés és hörgés után, látva ijedt arcukat gyorsan felnevettem. Elnézést kértem az ízléstelen tréfa miatt, de bántott, hogy Anne ennyire nem bízik bennem azok után, hogy épségben hazahoztam a lányát. Gyorsan a tárgyra tértem. Amikor Wendy anyja kijelentette, hogy a lány Harry testvére, eléggé meglepődtem. Nem is értem, hogy eddig hogy-hogy nem jutott eszembe, hiszen ez sok mindent megmagyaráz. Bár tény, hogy nem nagyon hasonlítanak.
- Szóval ezért vagytok kapcsolatban. - mondtam.
- Meséld el, hogy pontosan mit álmodtál. - utasította Anne a lányt és visszaült a fotelba.
- Hát... egy sötét, fáklyákkal megvilágított folyosón voltam. A folyosóról nyíló vasajtók mögött pedig emberek voltak, mind segítségért kiáltottak. Én tudtam, hogy nem segíthetek rajtuk, mert tovább kell mennem, szóval csak szaladtam és szaladtam. Aztán egy újabb ajtóhoz értem, ami magától kinyílt, mögötte pedig ott volt Harry. Meg volt láncolva és tele volt sérülésekkel. Mikor odamentem hozzá, azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen, aki megtalálhatja... És mikor megkérdeztem, hogy mi közöm van ehhez az egészhez, megjelent az ajtóban valaki. Nem láttam, hogy nézett ki, csak egy árnyat. Utána képek villantak fel, valami festett ábra, meg a Hold, végül felébredtem. - mesélte. Elgondolkodva hallgattam beszámolóját.
- Milyen ábra? Le tudnád rajzolni? - kérdeztem.
- Igen! Mindjárt jövök. - kiáltott fel, majd kiszaladt a nappaliból. Hamarosan egy cetlivel tért vissza, amit a kezembe nyomott. A kis papírlapon az a jel volt, amit a füzetén is láttam, miután összeütköztünk. Most alaposabban is szemügyre vettem. Nem vagyok túl jó az ábrákban meg szimbólumokban, nekem minden firka egyforma, de ez határozottan ismerős volt.
- Nem tudom, hogy mit jelent, de majd megmutatom a társaimnak. - mondtam és zsebre vágtam.
- Arra gondoltam, hogy elvihetnénk arra a helyre, ahol Harry eltűnt, hátha támad valami megérzésed, vagy ilyesmi. - vetettem fel az ötletem Wendynek.
- Hol is volt ez pontosan? - kérdezte Anne.
- Lakewood, Colorado állam. - válaszoltam. Hát igen, több mint 2000 km-re van innen, szóval nem egy rövid kocsikázás lesz, ezért nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan beleegyeznek a dologba. Anne határozottan, a lány kicsit bizonytalanul, de rábólintott.
- Ami a költségeket illeti, nem vagyok biztos benne, hogy van annyi megtakarított pénzünk, hogy fizetni tudjuk az utazást. - mondta az anya.
- Emiatt nem kell aggódnia, természetesen mindent mi állunk. - válaszoltam mosolyogva. Nem gond, mivel a szörnyvadászat nem hoz sok pénzt a házhoz, többnyire hitelkártya csalásból élünk.
- Akkor, velünk tartasz? - fordultam Wendy felé egy végső megerősítésre várva. Bizonytalanul bólintott.
- Szeretnék segíteni. - mosolyodott el.
- Ebben az esetben szükségünk van pár napra, amíg Wendy felkészül az utazásra. - szólalt meg Anne.
- Természetesen. Hívj, ha úgy érzed, hogy készen állsz. - mondtam a lánynak.
- Rendben. - válaszolta. Ezután felálltam a kanapéról, jelezve, hogy indulni készülök. Anne az ajtóhoz kísért. Megígértem neki, hogy vigyázni fogunk a lányára, majd elköszöntem és kiléptem a lépcsőházba. Felhívtam Liamet, hogy jöjjön el értem. Hamarosan már a motelszobánkban ültünk, én pedig elkezdtem mesélni nekik, hogy mire jutottam a lánnyal.
- Először is, megtudtam, hogy Wendy és Harry testvérek. - kezdtem bele. - Ezek után a lány örömmel ajánlotta fel a segítségét, és megígérte, hogy velünk jön Lakewoodba, hogy körülnézzen azon a helyen, ahol Harry eltűnt. Abban reménykedem, hogy bevillan neki valami kép, vagy nem tudom.
A többieket is nagyon meglepte, hogy Harrynek van egy húga, de mind örültek neki, hogy végre van egy nyom, amin elindulhatunk.
- És meddig maradunk? - kérdezte Zayn, aki már korábban is kijelentette, hogy nem szereti ezt a várost. Most, hogy végre feltámadt a remény Harry megtalálására, szerintem még inkább le akar lépni.
- Bocs haver, de Wendynek még szüksége van pár napra, hogy felkészüljön. - válaszoltam.
- Ez minden? - tette fel a kérdést Liam.
- Ja igen. Van még itt egy szimbólum. - nyúltam bele a farmerem zsebébe és előhúztam a cetlit. - Ezt látta Wendy az álmában.
Átnyújtottam a papírdarabot Niallnek.
- Egyértelműen démoni szimbólum. Talán valamiféle szertartáshoz kell, olyasmi, mint az ördögcsapda. Majd utána nézek, hogy mit is jelent pontosan. - mondta miközben alaposan szemügyre vette.
Mivel most pár napig szabadok vagyunk, úgy döntöttünk, hogy nem üldögélünk a motelszobában, inkább teszünk egy kört a városban. Nem mintha olyan sok látványossága lenne ennek a porfészeknek, de azért jól szórakoztunk. Estefelé benéztünk a közeli pubba. Ittunk pár sört és közben biliárdoztunk. A pultnál egy dögös csaj üldögélt és engem figyelt. Mikor felé pillantottam elmosolyodott és visszafordult az italához.
- Hé, megyek és elszívok egy cigit. - mondta Zayn és kifelé indult.
- Én meg rácuppanok a kis szőkére a pultnál. - kacsintottam a fiúkra és ott hagytam őket. Ahogy lehuppantam a csaj mellé, rám emelte vastagon kihúzott, tengerzöld szemeit. Hosszú, szőke haja a mellkasáig ért, flitterekkel kirakott blúza remek belátást kínált melleire, feszes farmere pedig kiemelte formás fenekét.
- Helló drága, meghívhatlak? - kérdeztem széles vigyorral az arcomon.
- Nem bánom. - mosolygott rám.
- Mit iszol?
- Whiskyt - felelte és közben végigmért.
- Két pohár whiskyt legyen szíves. - szóltam oda a pultosnak.
- Egyébként Louis vagyok. - mutatkoztam be.
- Jane. Még nem láttalak errefelé. Mi járatban? - kérdezte és közben játékosan füle mögé tűrte a haját.
- Csak kirándulgatunk a haverokkal. - válaszoltam, mire az eddiginél is szélesebb mosolyra húzta száját.
- Ők a barátaid, igaz? - bökött a srácok felé.
- Ööö, ja.
- Mintha eddig négyen lettetek volna. Hol van az a kis fekete? - kérdezte elgondolkodva.
- Csak kiment cigizni. - válaszoltam.
- Veszélyes ilyenkor egyedül sétálgatni az éjszakában... én a helyedben aggódnék. - mondta gúnyos mosollyal, és arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott. Jéghideg tekintettel meredt rám, amitől a hátamon is felállt a szőr.
- Miről beszélsz? - kérdeztem és arcom elkomorodott. Nem válaszolt, csak >megvillantotta< koromfekete szemeit. Démon... tudhattam volna! Liam és Niall felé pillantottam, de mindketten el voltak foglalva és nem néztek felém.
- Mit csináltál Zaynnel? - kérdeztem ingerülten.
- Ó, én semmit. De a kutyusom... - kezdett bele, én meg már rohantam is volna ki, mikor megragadta a karom. Nem szabadulhattam emberfeletti erejű szorításából.
- Mondd meg Desnek, hogy ha azt akarja, hogy a fia életben maradjon, adja fel magát. - súgta a fülembe, majd elengedett, én pedig hátra ugrottam.
- Liam! Niall! - kiáltottam, miközben a kijárat felé rohantam. Kirontottam az ajtón és idegesen néztem körbe. Zayn a földön feküdt és hangosan felüvöltött, ahogy pólóját láthatatlan karmok szakították fel, mély sebeket hagyva maguk után. Előkaptam a pisztolyom és a semmibe lőttem. Az ezüstgolyók a pokolkutya oldalába fúródtak, hallottam ahogy felmordul. Súlyos léptei nyomokat hagytak a porban, ahogy otthagyva Zaynt felém indult. Ismét meghúztam a ravaszt és az egész tárat bele ürítettem, holott tudtam, hogy nem tudom megsebezni. A pisztoly üresen kattant, én pedig csak álltam ott dermedten, egyre közelebbről hallva hörgését. Már arcomon éreztem meleg leheletét, mikor hirtelen felmordult, hátat fordított és eltűnt. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és megjelent mögöttem Niall és Liam is. Mindhárman Zaynhez rohantunk, aki még mindig a földön feküdt, arca eltorzult a fájdalomtól, a vállán lévő sebekből pedig ömlött a vér. Mellé térdeltem, hogy meg tudjam vizsgálni. Három, viszonylag mély, nagyjából 20 centis vágás húzódott a vállától, egészen a mellkasáig.
- Francba! Pont ma kellett kölcsönkérned a pólóm. - mondtam színlelt dühvel. Erőtlenül felnevetett, mire arca fájdalmas grimaszba rándult. Liam elrohant, hogy közelebb hozza a kocsit, addig Niallel felsegítettük Zaynt a földről, akinek kettőnk vállára támaszkodva sikerült megállnia. Az út felé botorkáltunk, majd mikor Liam mellénk ért, óvatosan beemeltük az autóba.